2010. augusztus 14., szombat

11. nap - Space Kennedy Center

Eljött az ideje kimozdulni Orlandoból, ehhez szükségünk volt egy autóra. A bevált Dollars-tól béreltünk egy hétre autót (már csak ennyi idő maradt), amt már 1-2 nappal korábban lefoglaltuk interneten.
Tipp: A kuponokért itt is érdemes néhány percet keresgélni a neten.

Orlandotól keletre, kb. 50 mérföldre van Cape Canaveral sziget, ahol a Space Kennedy Center-t létrehozták.



Érdekes: utunk során nem nagyon találkoztunk magyarokkal (kivéve a szállásadóinkat). A Kennedy Center bejáratánál egy magyar családba botlottunk. Kicsi a világ. :D Ide a Mc'Donalds-ból szereztünk kupont, 6 személyre lehetett felhasználni a kedvezményt. 

Amikor megérkeztünk, azt gondoltuk, hogy itt nem lesz sok látnivaló, de azért mégis sikerült kitölteni a napot.

IMAX
Legelsőnek a bejárattal szemben található IMAX mozit látogattuk meg, mivel pont kezdődött egy előadás és legalább a film előtt meg tudtuk tervezni, hogy mit milyen sorrendben látogatunk meg.

Az IMAX-ben két film közül lehetett választani: Hubble 3D a másik pedig a Walking on the moon. Mi ez utóbbit néztük meg.

Constellation Sphere
A kb. 45 perces mozi után egy rövid sétával megnéztük a 'Constellation Sphere-t'. Ez egy több tonnás gránittömböl kifaragatt szabályos gömb volt, amelybe a különböző csillageképek voltak belevésve, és a  poén, hogy az egészet szabad kézzel lehet görgetni, mivel egy vízágyban volt elhelyezve.


Astronaut Memorial
A "gömb"-től egy sarokra volt az 'Astronaut Memorial' emlékhely, amely a szolgáltatban elhunyt amerikai és külföldi űrhajósoknak állít emléket. Rest in Peace.

Az emlékhely egy korábbi rakétakilővő állványnál használt sugárterelőből volt kialakítva.



Shuttle Explorer
Az emlékhelyről már nagyon jó kilátás nyilt az egyik Space Shuttle-re - Explorer, amely sajnos sosem repült, viszont 1:1 arányú mérethű mása volt az eredetieknek. A hőálló kerámiacsempéktől kezdve a raktérben található daruig minden eredeti volt. Reméljük a legközellebi NY-i látogatásunkkor a Columbia űrsiklót is lesz szerencsénk megnézni a USS Intrepid fedélzetén...








Launch Status Center
Közvetlenül az Explorer mellett található a Launch Status Center, ahol az elkövetkező kilövésekről tartanak beszámolót. Gyakorlatilag tényleg úgy kell elképzelni mint egy sajtótájékoztatót. Mivel az időnk véges volt, így kénytelenk voltunk elindulni a következő kiállításhoz, ami Shuttle Launch Experience volt.

Shuttle Launch Experience
Sajnos filmezni nem lehetett odabent, de nagy izgalommal vágtunk neki a túrának, lévén már egy "kilővést" sikeresen teljesítettünk az EPCOT-ban. A szokásos bemelegítés itt is megvolt: előtte minimum százszor bemondták, hogy a terhesek, szívbetgek stb. hagyják ki a túrát, blabla... Majd ezt követően egy komoly video animáció során igazi űrpilóták elmondták, hogy melyik fázisban mi törétnik a rakétával, és hol milyen élményben lesz majd részünk. Ezt követően kellett beszállni a "kabinba". A kilővés rendben lezajlott, de sajnos a földkörüli pályára állás előtt történt valami műszaki hiba, ami miatt azonnal meg kellett szakítani a repülést és így kénytelenek voltunk valahol Spanyolországban landolni... :D Öszességében ez is egy nagyon realisztikus és szuper élmény volt, de ha szavazni kell, én az EPCOT szimulátora mellett teszem le a voksom.

KSC Tours
És következzen a túra legérdekesebb és egyben leghosszabb része: a busztúra a Launch Complex 39 kilőválláshoz és az Apollo/Saturn Center-hez, valamint az International Space Station-höz. A túra során minden megálló után új buszokra szálltunk fel, ahol mindig új sofőr várt minket. Néhányuk már az Apollo program idejében is itt szolgált és így sok személyes élményt osztottak meg velünk. Nagyon érdekes volt :D

Tipp: a buszos túrát semmi esetre se hagyjátok ki, MUST HAVE! Mi is gondolkodtunk az elején, hogy a buszos rész az annyira nem is fontos, viszont enélkül szerintem az egész nap értelmét vesztené. Szóval ha ott vagytok buszra fel!!!



Launch Complex 39 Observation Gantry
Első megállónk a 39 számú kilövőállás volt, amely egyben a legközlebbi pont volt a Space Shuttle kilövőállásához, ahová mezei hallandó eljuthat. E mellett megy végig az a "kétsávos" út, amelyen a világ egyik legnagyobb hernyótalpas járműve szállítja ki több napon keresztül a függőleges pozicióba állított Space Shuttle-t a Vehicle Assembly Buliding-ből, amely szintén az egyik legnagyobb ilyen jellegű építmény a Földön. Szóval legekben nem volt hiány :) Sajnos már az utolsó kilövésekre készülnek és amikor ott voltunk pont nem lehetett ezt a folyamatot látni. Akit érdekel a Space Kennedy honlapján meg lehet nézni előre, hogy mikor lesz kilövés, szerintem ezért a tervezett kiutat pár nappal eltolni abszolute megéri :)





Apollo / Saturn V Center
Rövid buszozást követően megérkeztünk az egész nap legérdekesebb és legmonumentálisabb részéhez, az Apollo programnak szentlet kiállításhoz.


Itt a szokásos filmvetítést követően megnéztünk egy korábbeli irányítóközpontot, ahogy éppen az egyik Apollo kilövést szimulálják.


Ezt követően egy hatalmas nagy hangárba érkeztünk, ahol egy Saturn V rakéta volt, teljes életnagyságában. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mekkora nagy, azt meg már elképzelni sem tudom, hogy milyen érzés lehetett egy ekkora monstrum tetjén ülni a kilövéskor :)






Az egész csarnok tele volt a Holdra szállás különböző relikviájival, felsorolni is sok lenne...





Ja és majdnem elfelejtettem, hogy volt szerencsénk Holdat ér(inte)ni :)





International Space Station
Az utolsó állomáson a Nemzetközi Űrállomás összeszerelő üzeme volt. Itt lehetőségünk nyilt megnézni a mérethű makatteket, valamint az igazi, fellővés előtt álló modulok összeszerelését. Persze ez utobbit csak üvegfalon keresztül.




Robot Scout
A túra végeztével ismét visszaérkeztünk a központba, ahol a 'Robot Scouts' kiállítással folytattuk. Gyerekes családoknak ajánljuk, amúgy szerintem kihagyható a történet.


Tipp: Minden nap meghatározott időpontban az Astronaut Encounter-nél a szerencsések élőben találkozhatnak az űrkorszak nagy veteránjaival. Sajnos mi az adott időpontban buszozgattunk...

Már csak 3 további kiállítás volt hátra:

Rocket Garden
A név találó és a képek szerintem magukért beszélnek.



Early Space Exploration
Az űrkorszak legkorábbi szakaszával foglalkozó kiállíáts. A Szputnyik replikától a Mercury kabinig minden megtalálható itt.



U.S. Astronaut Hall of Fame
A SKC elhagyva, de még ugyanazzal a jeggyel lehetőség van megnézni az amerikai Asztronautáknak szentelt kiállítást. Itt sok interaktiv bemutató is van, egy fél órát mindenkép érdemes itt elidőzni.



A kiállítás női szemmel is érdekes volt, bár bevallom, hogy 6 óra "űrprogram" után már kezdtem elveszíteni a türelmemet.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése