2010. május 9., vasárnap

Túrós-sajtos pogácsa (a "titkos" recept)

Jó pár évvel ezelőtt egyszer a Nők Lapja hasábjain találtam rá erre a receptre. Nem is emlékszem hányszor csinálhatam már meg, és azóta e-mailen, fénymásolatokon is terjesztem. Az biztos, hogy ha kerti partira vagyunk hivatalosak, mindig egy ilyen tál pogácsával állítunk be, mindenki örömére.

 
Azért ez a pogácsa nagyon különbözik attól amit gyerekkoromban anyukám csinált mindig. Nagy család lévén szinte minden héten volt valamilyen sütemény. Pogácsa és papucs (szilvalekvárral töltött pogácsa tészta) sütés biztos, hogy minden hónapban volt egyszer, néha még tepertős is. Én imádtam, és amikor elkerültem otthonról számtalanszor megkérdztem anyukámat, hogyan kell olyan pogácsát sütni amilyet ő szokott. Ő mindig elmondta a receptet, olyan meghatározásokkal, hogy egy marék zsír (de kinek a marka?), egy kis tejföl (ha sok van otthon akkor jó sok, ha nem annyira, akkor meg annyi amennyi van) stb. Ebből én nem igazán tudtam összerakni azt a pogácsát amit ő csinált. Valószínűleg hiányzott a kezemből az a legalább 20 éves tapasztalat, ami az övében már megvolt, ezért inkább lemondtam róla.
Aztán rátaláltam erre a receptre, és már nem is próbálkozom mással. Még anyukám is szereti.

 
A kerti parti szezon pedig most kezdődik, úgyhogy munkára fel:-)

Hozzávalók:
  • 600 g finomliszt
  • 250 g tehéntúró
  • 250 g fagyos vaj
  • 40 g élesztő
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 2 + 1 tojássárgája
  • 1 tk. cukor
  • 1 ek. só
  • 15 dkg füstölt sajt
  • 20 dkg trappista sajt

Először is a tejet meglangyosítom, majd beleteszem  cukrot és belemorzsolom a friss élesztőt. Amíg az élesztő felfut a lisztet beleszórom egy nagy tálba, amiben kényelmesen elfér. A lisztet elkeverem a sóval és a túrót egy picit áttöröm villával, de lehet szitával vagy krumplinyomóval is csinálni. A fagyos vajat egy nagy lyukú reszelőn ráreszelem a lisztre, és gyorsan elmorzsolom. Szerintem akkor jó, ha összenyomom a kezemmel és egy kicsit összeállva madrad a markomban.
Hozzáadom a túrót, tejfölt, tojássárgáját és addig gyúrom amíg összeáll a tészta. Ha nagyon morzsalékos, akkor öntök még bele egy kis tejet, ha ragadós akkor megszórom liszttel. Ha kész a cipó, akkor egy konyharuhával letakarom a tálat, és meleg helyen kelesztem egy fél órát.

 
Amíg pihen a tészta lereszelem a füstölt sajtot, azzal a reszelővel amivel a vajat reszeltem. Majd elnyújtom egy lisztezett deszkán, kb. ujjnyi vastagságúra. Az egészet beterítem a füstölt sajttal, és mint egy rétest feltekerem. Megint letakarom és hagyom kelni legalább egy fél óráig.

 

 
A megkelt tésztát kb. két ujjnyi vastagságúra nyújtom. Én nem szaggatni szoktam, mert akkor sok hulladék keletkezik amit ha összegyúrok már nem lesz olyan szép réteges mint a többi tészta. Ezért egy fa derelyevágót használok a szaggató helyett, így egyszerre fel tudom használni az összeset. Igaz, hogy szögletes pogácsáim lesznek, de az ízén ez mit sem változtat.

 

 
Közben a sütőt bekapcsolom 200 fokra, és az aljára teszek egy vízzel teli kis tálat (vagy konzervdobozt is lehet), azért hogy gőzös legyen a sütőtér. A kelt tészták szeretik a gőzös sütőt.
A kis pogácsákat ráteszem a papírral kibélelt tepsire, és megkenem tojással. A tetejére halmozom a kis lyukú reszelőn lereszelt sajtot. Kb. 25 perc alatt sül meg, és félidőben én mindig megforgatom a tepsiket, azért hogy egyenletes legyen. Amíg sül a pogi addig előkészítem a következő tepsi sütnivalót, általában ki is töltöm vele ezt az időt.

 
Ezt a mennyiséget én 3 tepsiben szoktam megsütni, kb. 70. darab jön ki belőle.

 
A legutóbb sütésnél az egyik kedves barátnőm, Rilla volt a segédem. Nagyon ügyes volt, a gyúráson kívül szinte mindent ő csinált. Nem is Ő volt a segéd, hanem én. :D Köszi Rilla.

3 megjegyzés:

Heni írta...

Tudod, hogy anyával mi is nagy kísérletezők vagyunk, hátha találunk a tökéletesnél is jobbat :-). Jövő héten jönnek anyuék hétvégére, szerintem megsütöm ezt sós rágcsának, ha már ennyire esküszöl rá, neked elhiszem, hogy finom :-).

Kelly írta...

Hajrá, tényleg nem lehet elrontani. Majd tudósíts hogy sikerült.

Unknown írta...

Kipróbáltam a pogi receptet.Nagyon fini, ízlik mindenkinek.Köszi

Megjegyzés küldése