2013. december 6., péntek

Brokkoliból készült krokodilleves....

ahogy Bence mondja:-)) Ez a legújabb siker kaja nálunk. Apa és fia is imádja.

Hozzávalók:
  • egy fej brokkoli
  • kb. 3 dl tejszín
  • só, bors, frissen reszelt szerecsendió
  • 3 kiskanál vaj
  • (kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma - én most nem tettem bele, de szerintem nem rontja el)
A brokkolit megpároltam egy pároló edényben, kb. fél óra alatt készen van (az alsó edényben víz van, a felső lyukacsos edényben a brokkoli, és a hagyma). Amikor egy kicsit kihűlt akkor botmixerrel összeturmixoltam, majd visszatettem főni. Mivel nagyon sűrű pép lett belőle a párolólével felhígítottam és felforraltam. Sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval ízesítettem. Amikor felforrt beleöntöttem a tejszínt és még pár percig főztem. Tálalás előtt vajdarabkákat tettem a meleg levesbe. Ezt hívják montírozásnak egyébként, ettől kicsit selymes lesz a leves. Minden esetre nem rontja el az biztos.
Bence levesgyönggyel eszi, de reszelt sajtot is lehet bele tenni.




2013. október 24., csütörtök

Komposztáló

Egy kertes ház kívánja hogy legyen egy komposztáló is az udvarán (legalábbis nálunk kívánta). Ha már elmúltak azok az idők, hogy a háziállatok megegyék a zöld hulladékot, akkor legalább hasznosítsuk ilyen módon ezt a "szemetet". Meg is van az eredménye: 1. ha mellette szelektíven gyűjtjük a szemetet akkor hetente maximum 1-2 zacskó kommunális hulladék képződik, 2. a komposztálóból nagyon jó minőségű föld kerül ki amit lehet hasznosítani a szoba és a kerti növényeknél is.

Először is kerestünk neki egy olyan helyet ahol nem zavart senkit a hulladék látványa. Nálunk ez a kis konyhakert egyik sarka lett. A szagoktól nem kell félni, nincs különösebben semmilyen szaga (kivéve ha fűvel rakjuk tele). Sokáig gondolkoztunk, hogy beruházzunk egy előre elkészített műanyag komposztálóba, vagy inkább csináljunk magunknak egyet. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Igaz az első nem nézett ki különösebben jól, de a célnak megfelelt. Azóta már kaptunk egy sokkal profibb kivitelű komposztálót, ami remekül működik és még látványban sem rossz. Ez két rekeszes, az oldalát pedig ki lehet venni, így könnyen lehet forgatni, illetve kivenni a földet.

Ez volt az első gyártmány















Lényeges, hogy könnyen hozzáférhető legyen, a forgatás miatt az oldalát ki lehessen venni, vagy legalább legyen egy levehető ajtó rajta. Az is fontos, hogy jól tudjon levegőzni, mert különben csak belerohad az anyag. A miénknek van teteje is, de ezt gyakorlatilag mi nem használjuk, sosincs lecsukva.

Sokkal profibb kivitel
És akkor lássuk, hogy mit is rakunk bele: mindenféle zöldség és gyümölcs hulladéka, a szártól a magig, héjig minden, tojás héja, kávé zacc, levágott fű, elszáradt növények, most ősszel a falevél stb. Bele lehet tenni a letörött, lemetszett gallyakat, de azt jó apróra kell vágni, különben sok idő kell a lebomláshoz. Több helyen olvastam, hogy a citrusfélék héját, banán héját, csontot, húst ne tegyük bele, illetve állítólag néhány növény mint pl. a dió levele és tűlevelű ágak sem kifejezetten komposztálóba valók (illetve más kezelést igényelnek). Én a kiszedett gazt sem szoktam már beletenni.
Időnként földet is kell közé szórni, és kb. havonta nem árt megforgatni. Nálunk azért ez nem ilyen rendszeres, kb. félévente szoktuk megforgatni és olyankor a "termést", azaz a komposztot kiszedni, amit aztán balkonládákba, és a kertbe használunk el. Felhasználás előtt érdemes megszitálni.
Ami biztos, hogy kell még egy vasvilla, lapát és rosta.

Éppen kiszedés előtt, jól látszanak a rétegek






Találtam egy komolyabb leírást, nekem is vannak benne újdonságok, érdemes elolvasni.










2013. június 15., szombat

Epres rebarbarás pite

A Gasztroangyalban láttam ezt a remek receptet. Most éppen aktuális, de szerintem télen is elkészíthető eper lekvárral.

Tészta hozzávalói, 28 cm-es formához:
  • 25 dkg tönkölybúza liszt
  • 5 dkg cukor
  • 15 dkg vaj
  • 1 db tojás
  • só, citromhéj
  • hideg víz ha szükséges
A lisztet elkevertem a cukorral, sóval, reszelt citromhéjjal, majd elmorzsoltam a vajjal. Beletettem a tojást és a hideg vizet, majd kemény tésztává gyúrtam. A tésztát minimum egy órát folpack-ba csomagolva pihentettem. Érdemes nagyobb darabba csomagolni, mert utána azon kell nyújtani. Amíg a tészta pihen el lehet készíteni a szószt.

Hozzávalók a szószhoz:
  • 3 szál rebarbara
  • 15-20 szem eper
  • 1 dl víz
  • 3 evőkanál cukor
  • fahéj, citromhéj, mandula
  • 1 evőkanál keményítő
A rebarbarát meghámoztam és kb. 2 cm-es darabokra vágtam. Beletettem az epret, cukrot, fahéjat, reszelt citromhéjat és ráöntöttem a vizet. Kb. 15 percig főztem, ennyi idő alatt az eper és a rebarbara is szétmegy. A végén egy evőkanál keményítőt tettem bele (amit egy pici hideg vízzel kell kikeverni.), és még forraltam 2 percig. A végeredmény egy viszonylag sűrű massza lett.  A rebarbara miatt kissé savanykás az íze, ezért az édesszájúaknak lehet hogy több cukor kell bele.

A tészta pihentetése után kiterítettem a folpackot amibe be volt csomagolva, és még a tetejére is tettem egy réteget. Így a legegyszerűbb kinyújtani a tésztát, mert így nem ragad le, nem kell lisztezni, és amikor a formába kerül a akkor sem fog széttörni. 2-3 mm vastagra kell nyújtani, úgy hogy a forma szélére is jusson. A formát először ki kell vajazni, és aztán mehet bele a tészta. 
A maradék tésztával be szoktam rácsozni a tetejét. Attól függően mennyi tészta maradt lehet sűrűbbre vagy ritkábbra rakni a csíkokat. Ha felváltva rakjuk a csíkokat, egymásra merőlegesen akkor úgy néz ki mintha fonva lenne. Sütés előtt érdemes megkenni tojással. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megsül.










2013. június 5., szerda

Krumplifánk

Már javában lehet kapni újkrumplit, de ha jól körülnézünk a kamra mélyén akkor biztosan találunk még régit is. Én legalábbis találtam és kétféleképpen használtam fel. Az egyik a burgonyafánk a másik a rakott krumpli. Egymás utáni napokon csináltam, mivel a fánkhoz túl sok krumplit főztem.

Hozzávalók:
  • 40 dkg főtt áttört krumpli
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 db tojás
  • 15-20 dkg liszt (vagy amennyit felvesz a tészta)
A krumplit héjában megfőztem, majd még melegen megpucoltam, áttörtem. Belemorzsoltam az élesztőt, hozzáadtam a tojást, a lisztet és a sót. Összegyúrtam (én egészen lágy tésztát szoktam csinálni), aztán  legalább egy órát hagytam kelni, ha nagyon nincs idő akkor beteszem a langyosra melegített sütőbe. Amikor megkelt kinyújtom és egy pohárral kiszaggatom. Így is hagytam még fél órát kelni, majd bő zsírban kisütöttem.


2013. március 2., szombat

Aszalt sárgabarackkal töltött csirkemell

Mostanában komoly alkotói válságban szenvedek, sokszor nem tudom mit főzzek. Ezért elővettem a régi receptes újságjaimat és szemezgettem belőle. És az első választás jónak bizonyult.

Hozzávalók:
  • 2 db csirkemell
  • 2 marék aszalt sárgabarack apróra vágva
  • 6 vékony szelet szalonna vagy bacon 
  • só, bors
A csirkemellet hosszában bevágtam és kiterítettem, sóztam, borsoztam. A közepére halmoztam az aszalt sárgabarackot, majd amennyire tudtam szorosan feltekertem. Kívülről betekertem a szalonnával, majd betettem a sütőbe. 180 fokon 30 perc alatt megsült. Mi krumplipürével ettük.


2013. február 17., vasárnap

Mozzarellás csirkemell

Ez is egy jól bevált könnyű kis ebéd vagy vacsora Stahl Judit után szabadon.

Hozzávalók:
  • 2 db csirkemell
  • 3-4  db paradicsom, vagy télen aszalt paradicsom
  • 1 csomag mozzarella sajt
  • 2-3 evőkanál ketchup
  • só, bors, oregánó, bazsalikom
A csirkemellfilét vékonyabb szeletekre vágtam, megsóztam, borsoztam, és az egészet beletettem egy olajjal meglocsolt jénai sütőtálba (elő is lehet sütni, de szükségtelen, mert így is megsül 30 perc alatt). Ezután megkentem ketchuppal, megszórtam oregánóval. Erre jött még rá a paradicsom és a mozzarella. 180 fokos sütőben sütöttem 30 percig, az első 15 percben alufóliával lefedve. Mire megsül enged egy kis levet a csirke ami összesül az olajjal és jó kis szaft lesz belőle.




2013. február 10., vasárnap

Hagymaleves

Mondhatjuk azt is, hogy francia hagymaleves, bár szerintem a franciák nem így hívják. Mindenesetre a receptet Joanne Harris Francia konyha című (dedikált) könyvéből lestem.

Hozzávalók:
  • 50 g vaj
  • kb. 1/2 kg hagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 liter víz vagy húsleves
  • 1 dl száraz fehérbor
  • só, bors, kakukkfű, babérlevél, petrezselyem
  • füstölt sajt, bagett 
A hagymát jó apróra vágtam és feltettem pirulni, párolódni. Ez kb. egy órát vesz igénybe. Fedő alatt és alacsony hőfokon kell párolni, a végére egészen barnás színe lesz. Aztán beledobtam az összezúzott fokhagymát és a lisztet majd egy kicsit átpirítottam és a végén felöntöttem a húslevessel és a borral. Beletettem a sót, borsot, kakukkfüvet, babérlevelet és fedő alatt lassú tűzön főztem még 40 percig. Közben előkészítettem a füstölt sajtos pirítósokat, amit tálalás előtt öt perccel betettem grillezni a sütőbe. 



2013. február 4., hétfő

Hamburger

Többnyire jól elvagyok húsos ételek nélkül, de néha rám tör a habzsolási vágy és akkor valami töményre van szükségem.

Hozzávalók a húspogácsához:
  • 1/2 kg darált hús (én pulykát használtam)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • só, bors, petrezselyemzöld
  • 2 kanál tejszín (de lehet tojással is csinálni)
A húst frissen daráltam, a fokhagymát és vöröshagymát is le lehet nyomni a darálón, vagy reszelni kell. A ledarált húst beízesítettem, kicsit összegyúrtam, majd kevés olajon a húspogácsákat megsütöttem. Kb. 10 perc alatt megsül, a végén egy kicsit pirítottam is.
Amíg a hús sült előkészítettem a többi alkatrészt: puffancsot szétvágtam, salátát megmostam, hagymát felvágtam, sajtot felszeltem, mustárt, ketchupot előszedtem és mindent odapakoltam az asztalra. És ez lett a végeredmény.


A sok húst egy kis gesztenyepürével nyomtuk le. Szintén egyszerű desszert, csak arra kell vigyázni, hogy mielőtt a tejszínt felverjük jól ki legyen hűtve, azaz nem árt fél órára betenni a fagyasztóba.