2010. október 27., szerda

Levendula

Az első Franciaországi nyaraláson.... ez a mondat már lassan szállóigévé válik, de még biztos, hogy egy párszor meg fog jelenni:D.

Szóval az a bizonyos út 2007 augusztus végén volt. A szállásunkra hosszas keresgélés után találtunk rá, akkor is már sötét volt, nem igazán láttuk a környezetet. A lényeg az volt, hogy legyen hol aludnunk, csak pár napra terveztük az ottlétet. Másnap reggel amikor felkeltem és kinyitottam az ablakot és a zöld spalettákat megcsapott a provence-i fűszeres, levendula illatú levegő. Na ekkor kezdődött a szerelem a levendula és közöttem.

A második út alkalmával már 6 palánta levendulával jöttünk haza, mert nem tudtam lemondani erről a gyönyörű növényről. Amikor hazaért még helyet is kellet neki csinálni, mert a kert még igencsak kezdetleges állapotban volt.


Így vágtak neki a télnek, nagyon izgultam miattuk. Szerencsére rendben túlélték, csak egy picit fagytak meg a hajtások végei. Tavasszal meg is nyírtam őket. Első alkalommal csak óvatosan, a második telet követően már nem kíméltem annyira. De ő ezt nagyon meghálálta, kb. fél méter átmérőjű bokrokat növesztett, és rengeteg virágot hozott ezen a nyáron. Már nem is emlékszem hány csokrot csináltam. Remek, illatos ajándék bármilyen ünnepre, kerti partira.




A szakirodalom szerint a levendula kedveli a a napos, száraz, sziklás élőhelyet, ezért nyugodtan lehet sziklakertbe is telepíteni. Nagyon ajánlják rózsa mellé ültetni, mert elriassza a levéltetveket. A konyhában is széles körben alkalmazható édességekhez, sültekhez, salátához (ezt majd jövőre kipróbáljuk). A ruhásszekrénybe téve molyirtónak használható, a főzetéből teát vagy fertőtlenítő folyadékot is készíthetünk. A megszáradt virág pedig gyönyörűen dekorál a lakás minden pontján. Sokáig megőrzi az illatát, de ha már nem érződik akkor érdemes egy virágot szétmorzsolni. A megfásult bokrok kb. 30-40 cm magasra nőnek, sövényként ültetve 25 cm távolságot kell hagyni közöttük. A virágzási időszak június-szeptember.

Van néhány kísérleti palántám, amit egész nyáron gyökereztettem. Beültettem őket földbe, és jól körbekerítettem lombbal, hátha így könnyebben átvészelik a telet.

Most éppen így néznek ki még ebben a borongós időben is vannak rajta virágok. Nagyon meghálálják a gondoskodást. És én nagyon büszke vagyok rá.




Visszatérve Franciaországra, harmadik alkalommal már június elején mentünk, éppen a virágzás, aratás előtti időszakban. Fantasztikus látvány a levendulamezők között autókázni, hát még közöttük sétálgatni. Aki teheti próbálja ki. Csodás és felejthetetlen.
Tipp: a legnagyobb levendula mezők Valensole közelében találhatóak.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése