2014. november 29., szombat

A legjobb hamburger

Az utóbbi időben a helyi hamburgerestől vettünk hamburgert ha ráéheztünk, nagyjából kéthavonta egyszer. Most is ráéheztünk de meguntuk a "gyári" gyártmányt, ezért nekiálltunk. 
A történethez még hozzá tartozik, hogy vendégeink voltak, és szombat esti vacsorára készült a hambi. Viszont mi lányok elmentünk színházba, így csak kutyafuttából leadtam az infókat, hogy a hamburger zsömle receptjét honnan kell kinézni, kb. mikor kell meggyúrni stb. Az előadás eléggé elhúzódott, így amikor hazaértünk a színházból, már csak le kellett ülni a megterített asztalhoz és megenni. Hát nem mondom, máskor is így csináljuk. :)



Hozzávalók a zsömléhez (a recept természetesen Limara Pékségéből van):
  • 60 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 2 dl langyos tej
  • 2 ek. cukor
  • 1 tk. só
  • 1 ek. olaj
  • 10 dkg joghurt
  • 2 db tojás (egy a tésztába, egy a lekenéshez)
Az élesztőt bele kell morzsolni a langyos cukros tejbe. Amikor felhabzott, bele kell önteni a sóval elkevert lisztbe, és mehet bele a többi hozzávaló is, mint az olaj, joghurt és tojás. Ezt jól össze kell gyúrni, dagasztani, amíg szép egyenletes, rugalmas tészta nem lesz belőle (kb. 15 perc).

Egy óra kelesztés után lehet felvágni egyforma darabokra, nekünk 9 db lett belőle. A kis drabokat meg kell formázni, és a sütőpapírral bélelt tepsibe lehet tenni. Itt is keleszteni kell még, amíg duplájára nő.




Sütés előtt le kell kenni tojással, megszórni a tetjét szezámmaggal, napraforgóval. 180 fokon kb. 20 perc alatt sül meg. Érdemes pár órával korábban megcsinálni, hogy ne arra kelljen várni, hogy kihűljön a zsemle.

Húspogácsa hozzávalói (mi már előző este bekevertük): 

  • Fél kg darált hús (a miénk valószínűleg sertés comb volt, leesett a fagyasztóban róla a címke:)), de marhahúsból lehet, hogy még finomabb)
  • 1 nagyobb fej hagyma (szintén ledarálva)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 db tojás
  • só, bors, paprika
A fiúk nagyon leleményesen formázták meg a húst, egy kifogyott, levágott üdítő italos doboz aljába préselték bele. Hogy hogyan vették ki onnan, azt nem tudom.



A húst egy grillserpenyőben sütötték. Először pár szelet bacont pirítottak meg egy teáskanál olívaolajon. Majd a bacon után maradó zsírban először 4-4 percig sütötték mindkét oldalát, aztán még 3-3 percig.




A többi hozzávaló opcionális, ki mit szeret. Mi tettünk bele salátalevelet, paradicsomot, hagymát, mustárt, ketchup-öt, grillezett mozzarellát.



Nagyon jót ettünk, nagyon fonom volt, és amikor a maradékot ettük hétfőn akkor is megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. A fiúk büszkék lehetnek magukra.



Ui.: A vacsi után két órát romeltakarítottam:))


2014. november 13., csütörtök

Rakott krumpli

A rakott krumpli nálunk az egyszerű és nagyszerű kategória. Egyszerű megcsinálni, laktató, és az illata betölti az egész házat.

Hozzávalók:
  • krumpli héjában megfőzve (szerintem így ízletesebb a végeredmény)
  • főtt tojás 5-6 db
  • kolbász, ha lehet békései legyen és csípős
  • fél liter tejföl + 1 db tojás
A krumpli mennyiségét nehéz megmondani, személyenként 4-5 darabbal lehet számolni, de ez függ a nagyságtól is. Ha véletlenül túl sokat főzök (és mindig kimarad 2-3 db) akkor csinálok belőle krumpli salátát.

Szóval én megfőzöm a krumplit héjában. Ez elég sok idő, forrástól számítva kb. egy órán keresztül fő. Majd amikor már nem forró akkor megpucolom és egy tálcára teszem, a megpucolt főtt tojással együtt. Azért teszem tálcára, mert tojásszeletelővel vágom fel a krumplit is és így a lemorzsolódott részek egy helyen maradnak. A kolbászt felszeletelem, azt is a közelbe teszem.


Én egy kerámia edénybe szoktam rétegezni és megsütni a rakott krumplit. Az edényt kivajazom és rétegesen elkezdem rakni a krumplit, tojást és a kolbászt. A krumpli rétegeket mindig megszórom sóval is. Ha mindenből raktam egy réteget meglocsolom tejföllel, azért, hogy mindenhova jusson. És ez addig megy amíg tele lesz az edény. A tetejére olyan tejfölt teszek amit összekeverek egy tojással is, ettől kicsit sárgásabb lesz a színe. 
Sütőben 200 fokon kb. 40 percet szoktam sütni. És szerintem másnap még finomabb.











2014. november 4., kedd

Almás pite 2.

Mostanában sokat sütjük ezt a fajta almás pitét, kerti partira, ovis szülinapra vagy bármilyen összejövetelre, télen-nyáron, bármikor jó. Az eredeti ötlet Rita konyhájából van, de általában nem ennyire reformosan sütöm.

Tészta hozzávalói 24 cm-es piteformához:
  • 30 dkg tönkölybúza liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 db tojás
  • csipet só
  • reszelt citromhéj (bio)
Töltelék hozzávalói:
  • 30 g vaj
  • 750 g megpucolt alma
  • 50 g cukor / méz (kb. 4 evőkanál)
  • 1/2 mokkáskanál fahéj (vagy mézeskalács fűszer is jó)
  • 40 g kukoricadara (én ezt sokszor elfelejtem beletenni, nélküle is tökéletes lesz)
Első lépésként összegyúrom a tésztát. A lisztet összekeverem először a cukorral és reszelt citromhéjjal, sóval, majd elmorzsolom a hideg vajjal. Hozzáadom a tojást és addig gyúrom amíg összeáll. Az elején úgy néz ki mintha soha nem akarna összeállni, de pár perc után szép egynemű tészta lesz belőle. Ha készen van akkor becsomagolom egy akkora méretű folpackba amin később ki tudom nyújtani és beteszem a hűtőbe legalább fél órára.

Amíg hűl a tészta addig elkészítem a tölteléket. A megpucolt almát kisebb darabokra vágom, és a vajon megpárolom. Amikor már puha az alma hozzáadom a cukrot vagy a mézet és a fahéjat és ezzel jól átforgatom, picit még párolom. Pár percet hagyom hűlni, majd egy botmixerrel összeturmixolom. Ilyenkor kell belekeverni a kukoricadarát. Nem baj ha maradnak benne nagyobb darabok. Sokszor úgy csinálom, hogy a sütés előtti este elkészítem a tölteléket, és amikor sütöm csak rá kell önteni a tésztára.

A tésztát a folpackon kb. 0,5 cm vastagra nyújtom ki, és beleteszem a vajjal kikent 24 cm-es kerámia piteformába. Ráöntöm az almás tölteléket és máris mehet a sütőbe.

180 fokon 45-50 percig kell sütni.