2010. december 12., vasárnap

Túrógombóc

Ez már egy reform túrógombóc. Szerintem finom lett, ezzel a család  és a kollégák is egyetértettek. Sőt pozitívum volt, hogy másnap is puha maradt a gombóc.

Hozzávalók:
  • 250 g túró
  • 100 g zabkorpa (4 evőkanál)/hagyományosan búzadara ugyanilyen mennyiségben
  • 2 db kisebb tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csipet só
  • zsemlemorzsa
A hozzávalókat beletettem egy nagyobb tálba és jól összekevertem, majd hagytam állni 1 órát. Pihentetés közben olajon barnára pirítottam a zsemlemorzsát egy mélyebb serpenyőben.
Vizes kézzel és kanállal kicsi gombócokat formáztam (ízlés szerint lehet nagyokat is, én így szeretem), és beletettem a gombócot a lobogó vízbe.


Akkor főtt meg a gombóc, amikor feljön a víz tetejére.


Ekkor egy lukacsos szedőkanállal kihalásztam őket és beletettem a pirított morzsába. Ott egy kicsit bele kell forgatni és már tálalható is.


Én úgy nőttem fel, hogy ezt az ételt kristálycukorral megszórva ettem, valószínűleg azért, mert először nem szerettem a túrót. Ma is így eszem, azt szeretem benne, hogy egy kicsit ropog a cukor a fogam alatt, ezért pl. a porcukor nekem nem jó hozzá. Szerencsére vannak egész jó természetes alapú cukorpótlók, amelyeknek ugyanolyan édes íze van, és még a szerkezete is ugyanúgy kristályos. Ezért a gombócom tetejére én nyírfacukrot tettem.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése