Legelső franciaországi utunk során vásároltunk fűszeres olívaolajat, amivel imádtam főzni. Aztán a következő években már nem találtuk meg ugyanazt az árust, de találtunk egy másikat, ahonnan "sima" olívaolajat szoktunk vásárolni. Helyesebben mindig veszünk egy üveg natur olajat, amit főzéshez lehet használni, és egy másikat ami bazsalikomos és salátákhoz használható. Mivel ezek házi készítésű olajok, címkével nem látják el őket, viszont nagyon egyszerűen a tetejére írnak egy betűt (N vagy B) ami alapján könnyen meg lehet különböztetni őket.
Mivel lelkes fűszernövény nevelő/termesztő lettem, gondoltam én is megpróbálok valami hasonló fűszeres olajat készíteni. Szerencsére a növényeim olyan jól érzik magukat, hogy nőnek mint a bürök, nem lehet őket megállítani. Mivel ez volt az első nyaruk, majd kíváncsi leszek hogyan vészelik át a telet.
Szóval az olaj elkészítéséhez igazán nem kell sokminden. Fogtam egy már kiürült fél literes olajos üveget, amit jól kimostam és kiszárítottam. Aztán levágtam a fűszernövényeket, és jól beáztattam őket vízbe. Mosás után egy papírtörlőn száradnak egy napot, mert megtörölgetni nem lehet. Vágtam rozmaringot, kakukkfűt, zsályát és oregánót.
.
.
A tiszta üvegekbe beletömködtem a növényeket, tettem még bele egész borsot és koriandert. Az egészet fel kell önteni valamilyen sima, nem karakteres olívaolajjal, és készen is van. Fontos, hogy a növényeket teljesen ellepje az olaj. Pár hétig biztos, hogy állnia kell, mire átveszi az ízeket, illatokat.
Kiválóan használható nem szószos tészta ételekhez, pizzához, gombához, vagy húst elősütni, meglocsolni stb.
Ötlet: egy kis raffia szalaggal körbetekerve mutatós saját készítésű ajándék is válhat belőle.